Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Aktuális

A Stephen W. Kuffler Kutatási Ösztöndíj célja az élettudomány területén dolgozó fiatalok támogatása.

A Határtalan lehetőség című pályázatunk egyik nyerteseként a Köllner Ödön - Köllner Dóra - Köllner Barnabás csapat a szlovákiai Gó Fesztiválon vett részt.

Természettudományos Oktatási Szakkiállítást rendeznek október 19-én, ahol pedagógusok és diákok mutatják be a természettudományos oktatásban használt módszereiket, tapasztalataikat. Kiállítóként pályázni október 10. éjfélig van lehetőség!

Szakmai konferencia 2013. október 19-én, szombaton az ELTE PPK-n „Ez is tehetséggondozás! Elmélet és módszerek”címmel.

Tehetség az n-ediken konferencián jártunk.

A matematikusok nem babonásak: a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara által működtetett Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskolában már a tizenharmadik tanév kezdődött, és mivel többszörös a túljelentkezés, és a legjobbak versenyeznek a bejutásért, ezért a mentorok biztosak benne: az idei esztendő is sikeres lesz tudományos és tehetségsegítő szempontból egyaránt. Illendő is, hiszen a Wolf-díjas névadó, a „matematika Mozartja” éppen száz éve született. Márpedig a matematikus csodagyerekként indult, majd világutazó kutatóvá, zseniális tudóssá lett gondolkodó centenáriuma, egész életútja különösen inspiráló lehet a mai matematikus tehetségek számára. 

Magyartanárok szavazatait várják január 31-ig.

Aegon művészeti díjasok a tantermekben.

A videóban gyerekek (és felnőttek) beszélnek a programozás fontosságáról.

Egy bronzérmet és egy különdíjat szereztek a magyar fiatalok az EU Fiatal Tudósok Versenyén.

A Tehetséghidak Program támogatja a kiemelkedően tehetséges fiatalok külföldi bemutatkozását, tapasztalatszerzését és tehetségfejlesztését. 

2013 őszétől a Tehetséghidak Program több új felhívást tesz közzé. A részletes kiírások, kitöltési segédletek és más gyakorlati információk a honlapon jelennek meg folyamatosan.