Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

„Z generáció” - A Hajdú-Bihar Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat megyei rövidfilm-készítő versenye

2024. február 19.

2024. február 8-án rendezték meg a HBVPSZ Tehetséggondozó Koordinátori Munkaközösségének szervezésében a „Z generáció” elnevezésű megyei rövidfilm-készítő versenyt immár harmadik alkalommal. Dr. Polonkai Mária a Matehetsz alelnöke, a zsűri tagjaként vett részt az eseményen.

A jó gyakorlat alapötlete néhány évvel ezelőtt fogalmazódott meg, mely a köznevelési intézményekben tanuló gyermekek számára egy olyan megmérettetési lehetőséget kívánt biztosítani, amely nem a tantárgyi tudáson alapszik, hanem a gyermeki kreativitás és fantázia minél szélesebb körű kiaknázásával és a digitális kompetenciák fejlesztésével ad teret a tanulóknak a bemutatkozásra. Ez egyben lehetőség arra is, hogy a fiatalok érzéseiket, gondolataikat, véleményüket nem a megszokott formában osszák meg velünk.
Az idei verseny címe és témája: MINDENNAPI HŐSÖK–bemutatása gyerekszemmel.

A megyei döntőre a Debreceni MCC Képzési Központ Üvegtermében került sor.

A zsűri tagjai voltak:

  • Dr. Polonkai Mária– a MATEHETSZ és az MTT alelnöke
  • Bódi Judit – Hajdúnánás város képviselőtestületének tagja
  • Szabó Donát – a Hajdúnánási Bocskai István Általános Iskola, AMI és Kollégium 7. osztályos tanulója (az előző tanév versenyének győztese)
  • G. Nagy Bernát – a Hajdúnánási Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium 7. osztályos tanulója (az előző tanév versenyének győztese)

A döntőbe 12 pályamunka jutott be a különböző településekről. A rövidfilmek a diákok rendelkezésére álló eszközökkel készültek, mint például okostelefon, videókamera, számítógép. A téma feldolgozása és vászonra kerülése igen változatos képet mutatott az egyes alkotásokban: a self-videótól a kisjátékfilmen keresztül a kézi rajzos és animált rajzfilmig terjedt a megvalósítás módja.

A következő eredmények születtek:
Megosztott
1. helyezés: Kiss Panka (Hajdúnánási Bocskai István Általános Iskola, AMI és Kollégium) „A mindennapi hősök” c. filmje
1. helyezés: Varga Klári (Hajdúnánási Bocskai István Általános Iskola, AMI és Kollégium) „Hétköznapi hősök” c. filmje
Megosztott
2. helyezés: Varga Martin(Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola) „Az őrangyal” c. filmje
2. helyezés: Rostás Zsüliett (Hajdúhadházi Földi János két tanítási nyelvű Általános Iskola és AMI) „Jótett helyébe jót várj!” c. filmje
3. helyezés: Lakatos Sára (Hajdúhadházi Földi János két tanítási nyelvű Általános Iskola és AMI) „Köszönet” c. filmje
 

Különdíj:
1. Császi Ében József és CsásziAjsa Katica (Eötvös József Angol-Magyar Két Tanítási nyelvű Általános Iskola és AMI Hajdúböszörmény) ”Mindennapi hősök: Egy rendőr élete” c. filmmel

A verseny minden résztvevője hasznos informatikai eszközökkel gazdagodott a szponzorok jóvoltából.
Az idei évben az eddigiektől is nagyobb érdeklődésre tartott számot a megmérettetés, a megye köznevelési intézményeinek pedagógusai és a versenyen résztvevő tanulók szülei is szép számban képviseltették magukat. A verseny után tartott rögtönzött eszmecserén a pedagógusok és a szülők is arról adtak számot, hogy számukra is egy tanulási folyamat volt a filmkészítés mentorálása. Egyrészt azért, mert megtudták, hogy az általuk képviselt gyermek digitális kompetenciája fejlettebb az eddig gondoltak szerint, másrészt ők is tanultak a gyermekek gondolatait megismerve. Összegezve ez a verseny lehetőséget ad arra, hogy a résztvevő gyermekek gondolatait, érzelmeit egy nem mindennapi formában oszthassák meg a társaikkal és a felnőttekkel egyaránt.

 

Forrás:
Lászlóné Lelesz Ildikó
tehetséggondozó koordinátor
HBMPSZ Hajdúnánási Tagintézmény