Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Vulkánkitörés és zajos ünneplés az Országos Tehetségnapon

2014. március 23.

Tehetségnagykövet lett Polgár Judit, Alexander Brody és Somlai-Fischer Ádám. A „Felfedezettjeink” pályázaton 25 fiatal nyert támogatást. Átadták „A Tehetségek Szolgálatáért” díjakat.

Több száz fiatal tehetség és pedagógus részvételével szombaton immár ötödik alkalommal rendezte meg a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) az Országos Tehetségnapot. Míg a színházteremben zajlott a díjátadó ünnepség, a budapesti MoM Kulturális Központ valamennyi terét birtokba vették a játszani-alkotni vágyó gyerekek, hogy a Tehetséglabirintus különféle műhelyeiben föltérképezzék, miben lehetnek tehetségesek. A képzőművész műhely szinte azonnal megtelt alkotókedvű gyerekekkel, egész nap folyt a bábkészítés, a tésztahíd-ragasztás és épületmakettezés, egész felhőkarcolók nőttek ki a földből az építészműhelyben, a hejőkeresztúri iskola profi társasozóval mérkőzhettek a logikai játékok kedvelői, aki pedig kíváncsi volt rá, miben is tehetséges, játszhatott az Érdeklődés térképével. A jövő tudósai a Kutató Diákok műhelyében kísérleteztek reggeltől délutánig. A mikroszkópos növényvizsgálat a türelmet és a megfigyelőképességet tette próbára, a vulkánkitörés-szimuláció viszont a MoM riasztóberendezését: egyszer-egyszer még a füstjelző sziréna is beindult.


Fizikai kísérletek. További képek itt láthatók

Az Országos Tehetségnap pedagógusok és diákok nagyszabású ünnepe 2010 óta. A rendezvény célja, hogy széles körben felhívja a figyelmet a tehetséggondozás ügyére. Az Országos Tehetségnapot levélben köszöntötte a rendezvény védnöke, Herczegh Anita asszony, a köztársasági elnök felesége. (A köszöntő teljes terjedelméban a cikk végén olvasható.)

Az Országos Tehetségnapon dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár kiemelte: az oktatáspolitika a tehetséggondozást a pedagógusi munka alapvetésének tekinti. Az államtitkár az állami szféra és civil társadalom együttműködésének szép példájaként jellemezte a 2008 óta működő Nemzeti Tehetség Programot. Kifejtette: ennek bizonyítéka az Országos Tehetségnap is, melyet magyar kezdeményezésre immár nemcsak hazánkban, hanem az Európai Unió számos országában március 25, Bartók Béla születésnapja alkalmából ünnepelünk.


Dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár


Az ünneplő közönséget köszöntötte Csermely Péter akadémikus, az Európai Tehetségtanács (ECHA) és a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke is, aki büszkeséggel szólt arról, hogy a kárpát-medencei tehetséggondozó hálózat tevékenysége mintaértékű Európa számára. A magyar példa nyomán az idén nagy lépést tehetünk egy európai tehetségsegítő hálózat megteremtése felé is.


Csermely Péter akadémikus

Az eseményen a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács negyedik alkalommal adta át a Magyar Tehetség Nagykövete felkérést: idén Polgár Judit sakknagymester, Alexander Brody üzletember, író, valamint Somlai-Fischer Ádám, a magyar fejlesztésű prezentációs eszköz, a Prezi társalapítója vette át a megbízólevelet. Vállalásuk, hogy személyes példájukkal és tevékenységükkel támogatják a tehetségsegítés ügyét és egyéni lehetőségeik szerint támogatják a Kárpát-medencei tehetségsegítő szervezetek munkáját. (Képgaléria a díjátadóról.)

Alexander Brody a felkérést kitüntetésnek értékelte. A tehetségnagykövet számára a legjobb, hogy közelről tanulhat az általa mentorált tehetségektől – jegyezte meg.

Polgár Judit a nagyköveti kinevezést megköszönve arra biztatta a szülőket és a pedagógusokat, hogy ne takarékoskodjanak a dicsérő szavakkal, mert a tehetség kibontakoztatásához nem mindig nagy dolgokra van szükség, sokszor a jó szó, az önbizalom, a határozottság megerősítése a legfontosabb, amit tehetnek.

Somlai-Fischer Ádám a kreativitás megélést, a saját út megtalálását emelte ki a cím átvételekor, hangsúlyozva, hogy nagykövetként inspiráló új találkozásokra számít izgalmas, csodálatos fiatalokkal. (A hatalom nem cél, hanem eszköz – Somlai-Fischer Ádámmal készült interjúnk.)

A "Felfedezettjeink 2014" pályázat eredményhirdetésén Csermely Péter akadémikus, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT) elnöke 20 tehetséges fiatalnak nyújtott át elismerő oklevelet és szerény ösztöndíj-támogatást, melynek forrása a MATEHETSZ számára befolyt állampolgári 1%-os adófelajánlás. Az Aegon Magyarország ebben az évben is csatlakozott a programhoz, és a Borbély Szilárd emlékének ajánlott különdíjjal, 1-1 táblagéppel jutalmazott további 5 tehetséges fiatalt.

Az Aegon-díjasok és Horváth Gyula, az Aegon vezérigazgató-helyettese

A "Felfedezettjeink 2014" pályázat három fődíjasa közül a 20 éves debreceni Szeifert Viktória jelenleg a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán tanul, valamint a Kutató Diákok Országos Szövetségének ügyvezető elnöke. Orvostudomány, biológia kategóriában elért kimagasló eredményeivel került a három fődíjas közé. A 20 éves Molnár Annát, az ELTE hallgatóját a molekuláris biológiában elért magas színvonalú szakmai munkásságáért díjazták. A 17 éves miskolci Kovács Attila Roland festészetével érdemelte ki a fődíjat, a fiatal tehetség több ízben képviselte már hazánkat tengeren túli versenyeken, ahonnan aranyérmekkel és különdíjakkal tért haza.

A Felfedezettjeink 2014 pályázat 3 fődíjasa: Kovács Attila Roland, Molnár Anna és Szeifert Viktória

"A Tehetségek Szolgálatáért" életműdíjban részesült Havass Miklós, a Bolyai Önképző Műhely társelnöke, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács alelnöke a hazai és határon túli tehetségsegítés érdekében végzett áldozatos munkájáért, Kerényi Sándor oboaművész-tanár, nyugalmazott főiskolai docens, az Oboás Társaság Alapítvány kuratóriumának tagja, meghatározó pedagógiai és művészi munkásságáért és dr. Újvári Sándor, a Lánczos Kornél Gimnázium fizikatanára, a több évtizedes, diáknemzedékek számára inspiráló tehetséggondozó munkájáért.

Éves díjat kapott négy szakember, dr. Baranyai Katalin, dr. Cziráki Szabina, De Negri Ibolya és Ivánka Gábor. Intézményi elismerésben részesült az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola Közössége, a matematikában kiemelkedően tehetséges középiskolások fejlesztését végző, akkreditált kiváló tehetségpont címmel rendelkező iskola országos hatáskörű, diákjainak egy része a határon túlról érkezik. A díjakat Csermely Péter, az NTT elnöke és Szendrő Péter professzor, az NTT alelnöke, a Kitüntetési Bizottság elnöke adta át.


Szendrő Péter professzor

Díjazták az Országos Tehetségnapon a Tehetségsegítő Tanácsi hálózat kiépítésében kulcsszerepet játszó, sikeres mentori tevékenységet folytató tanácsokat is. Az elismerő oklevelet Kormos Dénes, a Tehetségsegítő Tanácsok koordinátora nyújtotta át a példaértékű munkát végző tanácsok képviselőinek.


Kormos Dénes a díjazottak egyik csoportjával


„A játék ereje” címmel megrendezett Országos Tehetségnapon 25, hátrányos helyzetű tehetségekkel foglalkozó Tehetségpont vehetett át játékokat és sportszereket tartalmazó csomagokat átlagosan 250.000 Ft értékben. Az eszközcsomagok annak a nagyszabású eszközbeszerzési programnak a részeként kerülnek a Tehetségpontok használatába, amelyet a Tehetséghidak program során bonyolított le a MATEHETSZ, összesen mintegy 150 millió forint értékű természettudományos kísérleti eszközt, hangszert, sportszert és fejlesztő játékokat juttatva a Tehetségpont-hálózat számára.

(Interjúnk a Tehetséghidak eredményeiről.
A tábla és a kréta nem elég – az eszközbeszerzésekről részletesebben.)
 


A Tehetségpontok képviselői az eszközcsomagokkal


A MATEHETSZ hisz abban, hogy a játék hatékony eszköze a tehetségek kibontakoztatásának - fejtette ki Bajor Péter, a szervezet elnöke, mintegy magyarázatát adva, miért is ünnepelnek játékkal  az Országos Tehetségnap résztvevői. A téma tudományos megalapozásaként valamennyi résztvevő pedagógus kézhez kapta Kovácsné dr. Nagy Emese most megjelent könyvét is: Gondolkodásfejlesztés táblajátékkal.


Bajor Péter

Az Országos Tehetségnap egyben a Tehetség Hónapja nyitó eseménye. Március 25-től egy hónapon át, április 25-ig a fővárostól a kistelepülésekig országszerte rengeteg helyszínen több mint 140 féle program keretében kínálnak a szervezők nagyszerű alkalmakat arra, hogy a gyerekek megmutassák vagy felfedezzék saját képességeiket.


Fotó: Mayer András, Neményi Márton