Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

A Matehetsz komplex tehetséggondozó intézménytámogatási pilot programjáról

2022. április 29.

A Matehetsz a Nemzeti Tehetség Program támogatásával – az utóbbi évek szakmai tapasztalataira építve, valamint a következő projekt tehetségtámogató tevékenységeinek előkészítéséhez – az idei év elején öt általános iskolában „Komplex tehetséggondozó intézménytámogatási pilot program”-ot indított el.

A projektbe bevont, felkért intézmények kiválasztásánál, melyek az ország több megyéjében működnek (Nógrád, Borsod, Tolna, Veszprém és Pest megye)fontos szempont volt, hogy az adott iskola jelenleg milyen tehetségtámogató munkát végez, illetve szeretne-e a későbbiekben részt venni tehetségtámogató programok kidolgozásában, megvalósításában.Ezért az intézmények között van már kiválóan akkreditált tehetségpont is, de felkérésre került olyan iskola is az együttműködésre, ahol még csak terveikről tudtak beszámolni.

A „Komplex tehetséggondozó intézménytámogatási program” keretén belül a pedagógusoknak, a tanulóknak és a szülőknek szervezünk a célcsoportokra speciálisan fejlesztett érzékenyítő, személyiség fejlődést, pályaorientációt segítő eseményeket, képzéseket:a nevelőtestület tagjai egy képzésen, 10 óra 20 játék kommunikáció, együttműködés-probléma-megoldás” vagy „10 óra 20 játék önismeret-empátia, figyelem, előítéletek, érzékenyítés”, és egy szakmai műhelybeszélgetésen  vehetnek részt.
A szakmai műhelyek fő témája természetesen a tehetséggondozás, a tehetség felismerése, a fiatalok tehetség  kibontakoztatásának segítése, komplex kezelése, az tervezett tehetségsegítő programok elhelyezése az intézmény pedagógiai programjában, a programkészítés lépeseinek megismerése,  érintve a szülőkkel való együttműködést is.

A teljes pilot programban egy-egy intézménybe három alkalommal látogatunk el.Először a pedagógusokkal ismerkedünk mega szakmai műhely során, ezt követően zajlanak a képzések, majd végül az intézményi tehetségnappal zárul a program.
Ezen a zárónapon a fiataloknak kidolgozott programok kerülnek a középpontba, az ennek a korosztálynak, kifejezetten a pilot programba bevont iskolák diákjai számára kidolgozott önismereti, játékos csoportfoglalkozások megvalósításával. Az eseményen a Matehetsz által meghirdetett „Mutasd be a tehetséged” felhívás nyerteseinek munkáiból készült alkotásokat is bemutatjuk a „poszterkiállítás” keretén belül. A pályázat során a Tehetségek Magyarországa projekt Tutor Programjában résztvevő tehetségígéretek küldhettek be fotókat a tehetségterületükről. A legjobbakból poszterek készültek, ezeket mutatjuk be, hogy az ottani diákokat inspirálják a Matehetsz korábbi aktivitásában szereplő tanulók alkotásai.

 

A szülői fórum elsődleges célja, hogy kihangsúlyozza a szülő-pedagógus kapcsolat szerepét a nevelő-oktató munkában és a tehetségsegítésben, emellett ösztönözze a szülők egymás közötti együttműködését, a rendszeres tapasztalatcserét. Hangsúlyt kapnak emellett a gyermeki szükségletek, életszakaszok és az ehhez kapcsolódó nehézségek, dilemmák is. Az előadás egy interaktív blokkal zárul, amelynek keretén belül a résztvevők feltehetik kérdéseiket a szakembereinknek és egymással is megvitathatják az elképzeléseiket, tapasztalataikat.


A megvalósítás során folyamatosan törekszünk arra, hogy az általunk megfogalmazott szakmai küldetésnek megfeleljünk, így a tantestületekkel szorosan együttműködve, az érintett intézmények saját igényeinek megfelelően közösen alakítsuk ki, fejlesszük tovább a tehetségtámogató tevekénységeket.

 

Domján Gabriella