Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Nyitottság, bátorság és a lehetőségek felismerése

2018. január 25.

A tutor program sikerének titka. Interjú Domján Gabriella alprojekt-vezetővel. 

Tehetségek Magyarországa uniós támogatású projekt keretein belül tavaly indult el a Matehetsz új tehetségsegítő programja, a Tutor Program. 2017-ben összesen 463 tutorált fiatal és 48 tutor került bevonásra a programba. Domján Gabriella programvezetővel az elmúlt egy év történéseire, sikereire tekintünk vissza, valamint arról kérdeztük, mit hoz a program most induló második éve. 

Tavaly januárban indult útjára első alkalommal a Matehetsz Tutor Programja. Hogyan tekintesz vissza az elmúlt egy évre?

Ez egy nagyon intenzív év volt, mely során mindannyian - akik a programban együtt dolgoztunk: a segítőink, a fiatalok, a Matehetsz munkatársak - sokat tanultunk, fejlődtünk, hiszen tavaly januárban indult el először ez a program. Első és legfontosabb feladatunk volt, hogy ezt a maga nemében új kezdeményezést bemutassuk, megismertessük. Nem csak a program egésze, hanem maga a tutor szó is egy teljesen új fogalomként jelent meg a hazai tehetséggondozásban. (A program által nyújtott új lehetőségeket és szerepeket a program szakmai vezetője, Polonkai Mária is részletezi interjújában – a szerk.) De összességében örömmel mondhatom, hogy Polonkai Mária, a program szakmai vezetője és Bajor Péter, a Matehetsz ügyvezető elnöke és projektmenedzsere, valamint a Matehetsz munkatársai által megálmodott koncepció az első évben életre kelt és megtelt tehetséges fiatalokkal és támogató szakemberekkel. 

Honnan hova jutott a program ebben az időszakban?

Az újdonság bevezetésének feladataival induló évünk végére egy olajozottan működő tehetségsegítő folyamatot tapasztaltunk. A 2017-es évben 7 megyében indítottuk el a programot, mely 48 tutor bevonásával, 463 tutorált fiatal számára adott szakmai tehetségtámogatást. Úgy gondolom, hogy egy nagyon jó szakértői gárdával indultunk el, akik végig mellettünk maradtak és hirdették, segítették a program működését.

Hol és hogyan kapott pozitív megerősítést, visszajelzést a program?

Tavaly novemberben hirdettük meg a tutorált-felhívásunkat, melyben az idei év támogatott fiataljait kerestük. Itt már észrevehető volt, hogy sokkal tudatosabban jelentkeznek a diákok: ismerik és tudják milyen lehetőséget ad a program. Ezen kívül a tutor jelentkezésekben is azt tapasztaltuk, hogy egyre közelebb jutunk azokhoz a kiváló szakemberekhez, akik a program során majd a tutori szerepben valóban építő tagjai lehetnek a tehetségsegítés folyamatának. A jelentkezések magas száma is mutatja: a program híre eljutott a diákokhoz és a szakemberekhez, jó úton járunk. A szakmai konferenciák, rendezvények, személyes találkozások során is folyamatosan tapasztaljuk, hogy egyre ismertebb és népszerűbb a program.

Eltelt az első egy év. Milyen fontosabb események, történések voltak, amelyeket mindenképpen kiemelnél ebből az időszakból?

A Tutor program fő célkitűzése a tutoráltak személyre szóló, saját igényeihez igazodó segítése. Ennek megfelelően nehéz egy-egy eseményt kiemelni, hiszen minden gyereknek az egyedi útját próbáltuk előremozdítani. Ennek köszönhetően nagyon sok, a program számára fontos visszajelzést kaptunk arról, hogy a tutorált diákoknak mit is jelentett a programban való részvétel. Egyéni élményeket osztottak meg velünk arról, hogyan változtatta meg a mindennapjaikat, vagy bizonyos esetekben az életüket a tutor által kapott egyéni tehetségtámogatás segítsége. Konkrétumokat is említve: volt olyan tutorált, akit egy versenyre való eljutásban tudtunk segíteni, akadt olyan, akinek a pszichés felkészülésében nyújtottunk támogatást, de volt olyan tutoráltunk, aki a tutoráltak közösségében találta meg azt a bátorító közeget, ami sokat jelentett számára. A tutor program hálózatos működése által új utak, új lehetőségek nyíltak a fiatalok számára: szakmai segítséget kaptak tehetségük kibontakoztatásához és volt olyan, aki életre szóló barátságot is kötött. A közös programok közül első helyen továbbra is a nyári táborok szerepelnek, mely egyértelműen az egyik legmeghatározóbb élmény volt a fiatalok számára. (A nyári táborok beszámolói a Matehetsz hivatalos blog oldalán is olvashatóak - a szerk.)

Most vagyunk az új év elején. Lesz-e változás a programban a tavalyi évhez képest, és ha igen, akkor miben?

Már egy aktív együttműködésünk van a mostani évben kezdő tutorainkkal és tutoráltjainkkal, hiszen a tutorálási év január elején elindult. Idén sokkal több tutorunk és tutoráltunk lesz, ugyanis további hat megyét is sikerrel bevontunk a programba. 2018-ban összesen 13 megyében indult el a tutorálás, 104 tutor és 888 tutorált részvételével.

A résztvevők számának növekedése miatt nagyon bizakodóak vagyunk, sokat várunk ettől az évtől. Úgy gondolom, a program egyre gördülékenyebben fog működni, hiszen tele vagyunk fontos és jó tapasztalatokkal. Mindannyian rengeteget tanultunk az elmúlt évből és a folyamatos visszajelzésekből. Nagyon figyeltünk arra, hogy a program közben kapott visszacsatolásokról szakmai anyag is készüljön, így ezeket később be tudtuk építeni, vagy ahol szükséges volt, máshogy közelítettük meg az adott helyzetet egy-egy tapasztalat által. Mostanra egy sokkal tudatosabb tutori és tutorálási munka alakult ki, mely a következő évet is meghatározza majd.

A programok tekintetében nem lesz változás, ugyanúgy szervezünk élményhétvégéket, táborokat (bár ezúttal kisebb résztvevői csoportokban), valamint marad az ösztöndíj lehetősége is. Ami a tavalyi évben kevésbé valósult meg, az az egyéni tanácsadás, ez idén nagyobb hangsúlyt kap. Elsősorban pályaorientációs és mentálhigiénés témakörben kínálunk egyéni tanácsadást a programban résztvevők számára. Azonban mindezen lehetőségek közül továbbra is a legfontosabb maga a tutor személye és egyéni segítsége, valamint az a kapcsolati háló, amit a tutor a programban a tutorált fiatalok igényeihez illeszkedve kamatoztat.