Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

MATEHETSZ Hírlevél - 2018. szeptember

Aktuális hírek: 

Táblajátékkal (is) segítjük a tehetség kibontakozását

Tehetség Nagykövetünk, Kovácsné dr. Nagy Emese által megvalósított nyári táborban a táblajátékoké volt a főszerep. A részt vevő fiatalok játékos feladatokon keresztül kaptak lehetőséget tehetségük megmutatására, kibontakoztatására és fejlesztésére.

ECHA konferencia a 21. századi tehetséggondozó munka jegyében

Tizenhatodik alkalommal tartotta meg konferenciáját az Európai Tehetségtanács. Idén a dublini Croke Park Stadion adott otthont a négynapos tehetséggondozó szakmai rendezvénynek. A kétévenként megrendezésre kerülő, a világ több mint 50 országából érkező, ismert és elismert szakembereket felvonultató szakmai fórum fő témája a 21. századi tehetséggondozó munka volt.

Dublinban járt a Vadárvácska Óvoda

Tehetségpontunk, a Vadárvácska Óvoda is képviselte hazánkat az ECHA nyári konferenciáján. Az intézmény eddigi fontosabb szakmai mérföldköveiről, valamit a dublini tapasztalatokról az intézményvezető, Bene Józsefné által írt sorokban olvashatunk. 

Programok: 

Estöri Kreatív Történelmi Verseny 2018/2019

Felhívás országos történelemversenyen való részvételre.

Idén is várják a jelöléseket a Gábor Dénes-díjra

A Novofer Alapítvány immár 30. alkalommal hirdeti meg a Gábor Dénes-díj felhívást, mellyel olyan szakembereket díjaznak, akik kiemelkedő tudományos munkát végeztek szakterületükön.

Szabadfogású Számítógép verseny 2018

Kreatív verseny 19 év alatti fiataloknak a C3 Alapítvány szervezésében.

Az én 21. századi iskolai könyvtáram

A Könyvtárostanárok Egyesülete pályázatot hirdet diákoknak Az én 21. századi iskolai könyvtáram címmel.

A Repülő Iskola idén házhoz jön | Gondolkodás Öröme Alapítvány

A Repülő Iskola szervezői szeretnének az ősz folyamán minél több kilencedikes osztályhoz eljutni, hogy játékos és gondolkodtató alkalmakat tartsanak, melyeken a diákok a szokásostól eltérő módon foglalkozzanak a matematikával.

A tehetség kincs! - Nyilas Misi Ösztöndíj Program 2018

A Magyar Református Szeretetszolgálat a 2018/2019-es tanévben is elindítja Nyilas Misi Ösztöndíj Programját.