Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Hírarchívum

Interjú Alexander Brody Tehetségnagykövettel.

A Gábor Dénes emlékét gondozó NOVOFER Alapítvány a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány és a KELLO Könyvtárellátó Kft. közreműködésével, "Találjuk fel a holnapot" címmel hirdetett ösztöndíj pályázatot a határainkon belül vagy kívül élő, magyarul tudó középiskolások körében.

Interjú Fuszek Csillával, a Budapesti Európai Tehetségközpont igazgatójával a május 8-10 között Budapesten rendezendő nemzetközi tehetség-konferenciáról.

Interjú Csermely Péter professzorral a május 8-10 között Budapesten rendezendő európai tehetség-konferenciáról.

2014. április 12-én, immár harmadik alkalommal több mint 300 fiatal vett részt a III. Országos Szépíró Verseny döntőjén Budapesten. A többfordulós versenyre 280 településről és 582 intézményből több mint 7000 sajátos nevelési igényű, illetve tanulási, beilleszkedési, vagy magatartási nehézségekkel küzdő gyermek jelentkezett, hogy összemérje tudását kortársaival.

A Piarista Általános Iskolában pedagógusoknak tartottak a régiók közötti tehetséggondozásról fórumot.

Magyar Katalinnal beszélgettünk, aki 2013-ban a tatai Országos Gasztronómiai Fesztivál Farsang Kupáján a cukrász kategória aranyérmese lett.
 

A VII. Szakma Sztár Fesztiválon közel 200 diák mérte össze tudását.