Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Farkas Dezső

Farkas Dezső
50 tehetséges fiatal
menedzsment

A lehetetlenben ott a lehetőség, és nem a gyengeségeket, hanem az erősségeket kell fejleszteni – vallja Farkas Dezső, aki mindig vállalkozó akart lenni, mert számára ez jelenti a szabadságot, az önállóságot, amiben kiteljesedhet. A Budapesti Corvinus Egyetem pénzügyi szakán végzett, köztársasági ösztöndíjas volt. (A pénz nagy részét egyébként utazásra költötte, mert úgy véli: az ismeretlen kultúráktól rengeteget lehet tanulni.) Társaival először ő szervezte meg a közgazdaságtudományi kari napokat, ez az évek során négynapos kulturális-szakmai rendezvénysorozattá nőtt. A Pro Nobilitas önzetlenségi ösztöndíj egyik alapítója is.

Jelenleg a Partnerkövető céginformációs rendszer értékesítési vezetője, és egy olyan jótékonysági projekt megálmodója, amely középiskolásoknak mutatja majd be a rájuk váró lehetőségeket és nehézségeket a munka világában – a többi között sikeres vállalkozók előadásai, videoüzenetei, elméleti és gyakorlati feladatok révén. „Öt év egyetem után a legtöbben azt sem tudtuk, hogyan kell kitölteni egy számlát. Az oktatási rendszer elsősorban az alkalmazotti létre készít fel. Szeretném megmutatni a fiataloknak, hogy van más út, van választási lehetőség, nem érdemes elhamarkodottan dönteni” – mondja. Neki már van összehasonlítási alapja: dolgozott bankban, piaci elemzőként, de volt első osztályú focista is.

„Van bennem egy jó adag ’csakazértis’, ha azt hallom, valamit képtelenség megcsinálni, de mindent, amit elértem, elsősorban édesanyámnak köszönhetek. Ő volt az, aki megmutatta a lehetőségeket, esélyeket, és nem azt sulykolta belém, mit hogyan nem lehet. Önmagam helyett is hitt bennem.”

Farkas Dezső nem szereti követni a megszokott utakat, bevett módszereket, de ez nem jelenti, hogy mindenáron szembe megy mindenkivel. Igyekszik partnerei szemével is megnézni a dolgokat, és nagyon fontosnak tartja a kommunikációt. Állítja: ha két ember nem ugyanazt érti egy szón – márpedig ez gyakran megesik –, abból előbb-utóbb baj lesz.

Minden este végiggondolja, tanult-e aznap valamit, és legalább egy könyvet elolvas hetente. A Vasas első osztályú csapatában futsalozik hetente háromszor, és szakmai blogot is ír. Ha kudarc éri a munkában, sporttal kapcsolódik ki, ha a sportban, akkor munkával.

Célja, hogy a várhatóan szeptemberben kezdődő, középiskolásoknak szánt vállalkozói oktatóprogramot országos szintűvé tegye, üzlettársával öt éven belül elérjék az egymilliárd forintos árbevételt, és 35 éves korában megengedhessen magának egy 12 hónapig tartó világ körüli utat feleségével. „Szeretném, ha 5-10 év múlva már minden végzős középiskolás rendelkezne olyan vállalkozói alapismeretekkel, amelyek hozzásegítik a jó ötletek önálló megvalósításához” – mondja.

Mentor: Ránky Katalin
Dezső ígéretes, sokszínű, fiatal tehetség. Számos nehézséget leküzdve érte el hogy középiskolában kitűzött célja megvalósításához megfelelő körülményeket teremtsen. Segítek neki, hogy széleskörű tapasztalataim alapján a sok elképzelésből, ötletből hogyan lehet gazdaságilag is életképes modellt kialakítani. Szeretné, hogy minél több középiskolában tanítsanak vállalkozáshoz szükséges ismereteket, ebben segíthet kapcsolatrendszerem felhasználása.

Adatlap: