Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Hírek és programok szakemberek számára

Hírek

Négyszázharminchét kiemelkedő tehetséggondozó munkát végző pedagógus részesül „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” kitüntetésben.

"A tudásnak nem csak informálnia, hanem inspirálnia is kell." – idézte Tagore szavait dr. Hoffmann Rózsa, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára köszöntő beszédében a “Bonis Bona” díjak ünnepélyes átadóján 2013. augusztus 28-án este a Nemzeti Színházban, ahol több mint 400 pedagógus, szakember vehetett át elismerő oklevelet kiemelkedő tehetséggondozó teljesítményéért.

Több, mint 400 pedagógus kap kitüntetést és vele akár 400 ezer forintot.

Összesen 437 pedagógust tüntetnek ki Bonis bona – A nemzet tehetségeiért díjjal szerda este a budapesti Nemzeti Színházban rendezendő ünnepségen – jelentette be a köznevelésért felelős államtitkár szerdán a fővárosban.

2013 augusztusának végén megkezdte működését a www.tehetseg.hu portál, amely a tehetséggondozás szereplői számára az őket segítő szolgáltatásokat és tartalmakat egy egységes, könnyen navigálható felületen gyűjti össze. 

Pappné Gyulai Katalin, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni Megyeközponti Tankerületének igazgatója 2013. augusztus 20-án, államalapítónk, Szent István ünnepén Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Áder Jánostól, Magyarország köztársasági elnökétől vehette át a Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést. 

Gilyén András 2011-ben elnyerte a Sólyom László volt köztársasági elnök, a Magyar Géniusz Program Tehetség-nagykövete által alapított Tehetség-ösztöndíjat. Vele beszélgetünk az ösztöndíj „felhasználásáról”.

Farsang István azon tehetségek közé tartozik, akik számára Sólyom László volt köztársasági elnök, Tehetségnagykövet ösztöndíjat biztosított képességeik kamatoztatására.

A Tehetséghidak Program nyári intenzív szünidei táborai közül az egyik a Balatonbogláron megrendezett könnyűzenei tábor volt. 

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben (OFI) május 23-án tartott ülésen megválasztották a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum négy, nem kormányzati szervezeteket képviselő tagját.

Programok

Ugrás
57-59 | 59 találat

Nincs a keresési feltételeknek megfelelő találat.