Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Barta Szilveszter Marcell

Barta Szilveszter Marcell
16 éves - Miskolc
Felfedezettjeink, 2011.
fizika, matematika, kémia

Berta Szilveszter Marcell a Földes Ferenc Gimnázium négy évfolyamos képzésében, a fizika tagozat 10. évfolyamán tanul. A természettudományok szinte valamennyi területén, és a zenében is kiemelkedően teljesít, rendkívüli tehetsége már eddig is széles körben megmutatkozott. Kitartással, szorgalommal, nagyon sok munkával számtalan nagyszerű eredményt ért el országos, és nemzetközi versenyeken egyaránt.

Elsősorban a reáltantárgyak iránt érdeklődik, és a későbbiekben is velük szeretne foglalkozni. A fizika mellett a programozás, a matematika és a kémia is érdekli. Fizikusnak, vagy mérnöknek szeretne továbbtanulni. Rendszeresen sportol és nagyszerűen zongorázik.

Tehetséges ám rendkívül szerény, szimpatikus fiatalember. Miskolc külvárosában él szerény anyagi körülmények között édesanyjával és öccsével. Szülei elváltak, édesapja rokkantnyugdíjas.

A teljesség igénye nélkül néhány olyan eredménye, amelyek mutatják kiemelkedő képességeit:

9. osztály:   

  • Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny, országos döntő
  • KöMaL, C-jelű matematikai gyakorlatok versenye, országos 28. hely     
  • Fizika mérési feladatok versenye (9-12. osztály), országos 3. hely     
  • Fizika elméleti feladatok versenye (9. osztály), országos 4. hely     
  • Szőkefalvi-Nagy Gyula Matematikai Emlékverseny, országos III. díj     
  • XXXIV. Felvidéki Magyar Matematikaverseny, 3. hely     
  • Kenguru Matematikai Tesztverseny, országos 9. hely     
  • Vermes Miklós Nemzetközi Fizikaverseny (téma: mechanika), 5. hely     
  • 28. Hatvani István Fizikaverseny (9-10. osztály), országos 11. hely   
  • Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny, országos 11. hely     
  • Irinyi János Kémiaverseny, országos döntő 
Kapcsolódó intézmény, szervezet: