Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Azzal foglalkozzunk, amiben jók vagyunk

2017. május 15.

Interjú a 2017-es Felfedezettjeink pályázat fődíjasával.

Szögi Roland még csak 16 éves, de már számos kiváló eredménnyel büszkélkedhet a matematika tudományterületén. A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium geometriai szaktanára jelölte a Felfedezettjeink ösztöndíjra, melynek elnyerése kapcsán beszélgettünk vele.

Hogyan fogadtad a jelölést és milyen érzések voltak benned, amikor megtudtad, hogy te vagy az egyik fődíjas?

Nagyon jól esett, már a jelöléskor büszkeséggel töltött el, hogy az iskola vezetősége rám gondolt. Amikor megtudtam, hogy megnyertem a fődíjat, hatalmas boldogságot éreztem. Visszajelzést adott arról, hogy amit eddig csináltam azt, jól csináltam, megerősített a folytatásban és abban, hogy további sikereket érjek el.

A matematika tudományterületen már most kiemelkedő eredményeket, teljesítményeket tudsz felmutatni. Mi az, ami számodra a legfontosabb mindezek közül?

A Felfedezettjeink ösztöndíj átadásán nem tudtam részt venni, ugyanis aznap épp a 26. Nemzetközi Matematika Verseny feladatsorát oldottam meg. Nem is eredménytelenül: második helyezést értem el. Erre vagyok a legbüszkébb, ugyanis ez a Kárpát-medence legrangosabb matematika versenye.

Mi az, ami foglalkoztat? 

A matematika tudománya. Az iskolai anyagon kívül is egyre jobban elkezdtem beleásni magam ebbe a világba. Külön tankönyvekből próbálok még nagyobb betekintést nyerni a matematika tudományába. Jelenleg számelmélettel, a matematika algebrai részével foglalkozom. Számos feladatot, érdekes problémát találtam, amivel szerintem eredményesen töltöm a szabadidőmet. Iskola után pihenésként fel szoktam lapozni a könyvemet és nézegetem a feladatokat. Ha találok valamit, ami megragadja az érdeklődésemet, vagy nem tudom egyből átlátni a helyzetet, akkor elkezdek vele foglalkozni és addig nem nyugszom, amíg meg nem oldottam. Ezen kívül sokat olvasok, szeretek filmeket is nézni. Mostanában elkezdtem ezeket angol nyelven művelni, hogy a nyelvtudásomat is fejlesszem, így egyszerre kap helyet a kikapcsolódás és a tanulás is a szabadidőmben.

Mi a helyzet a tanulmányaid során felmerülő további tudományterületekkel? Hogyan tudod összeegyeztetni, hogy egyszerre több területen érj el jó eredményeket? Mi az, ami még érdekel a matematikán kívül? 

Amikor a mostani gimnáziumomba érkeztem, akkor a többi természettudomány is nagyon érdekelt, ilyen volt például a fizika is, de úgy érzem, hogy ez továbbra is eltörpül a matematika iránt érzett szeretetemhez képest. Próbálom minél jobban beosztani az időmet, és amíg csak tudom azt csinálni, amit igazán szeretek, addig arra összpontosítom az erőmet.

A tanárok nálunk lehetőséget adnak más tudományterületek iránt érdeklődőknek is, hogy minél szélesebb körben megismerhessék azt, ami érdekli őket. Magyartanárom hatására a magyar nyelv területén már én is kipróbáltam magamat. Idén tovább is jutottam a Köztársasági Anyanyelvi Versenyre, ahol az ország összes területéről érkező legjobb diákok mérettetik meg magukat. Nagyon sokat segít nekem, hogy magyar nyelvből is versenyzem, mert itt megtanulom például, hogy hogyan lehet áttekinthető, egyértelmű válaszokat adni egy feladatra. A matematika versenyeken szintén nagyon fontos, hogy a gondolatainkat mindenki számára érthető módon meg tudjuk fogalmazni.

Idén ősszel elnyerted az Oláh György Magyar Matematikai Tehetség Díjat is. Ki az, akire számíthatsz, hogy tudományos kíváncsiságod által minél jobban megismerd a lehetőségeidet és a megfelelő versenyekre elmehess, pályázatokra jelentkezhess? 

A tanáraim látnak el minket a megfelelő információkkal, nincs olyan verseny, amiről nem tudnánk. Az iskola abban is segít, hogy eljussunk a versenyek helyszínére, valamint a megfelelő felkészítést is tőlük kapjuk, délutáni szakkörök keretében.

A tanáraim értenek ahhoz, amit csinálnak, így mindenben támogatnak engem és a többieket is. Rajtuk kívül még a nővérem az, aki sokat segít nekem. Ő is a matematika iránt érdeklődik, így sokszor van, hogy egy problémát közösen oldunk meg.

Hogyan látod a jövődet? Milyen terveid vannak az ösztöndíj felhasználására, és későbbre?

Sok időt töltök olvasással, az ösztöndíj lehetőséget ad matematikakönyvek megvásárlására, illetve, hogy megszerezzem azokat a szakmai köteteket, amiket ebben a témakörben nagyon szívesen elolvasnék. Ezen kívül magánórákat veszek angol nyelvből. Ezt nagyon szükségesnek érzem. Az iskolai angol tanítás is magas színvonalú, de ezek a magánórák segítenek abban, hogy még magasabb szinten beszélhessem a nyelvet, amit nagyon fontosnak tartok.

A jövőben mindenképpen matematikával szeretnék foglalkozni, még nem nagyon tudom, hogy milyen lehetőségek, állások vannak matematikusként. Abban viszont biztos vagyok, hogy ez fogja meghatározni a jövőmet és ez lesz a hivatásom is.

Mit üzennél, tanácsolnál a kortársaidnak, további ifjú tehetségeknek, hogy hozzád hasonlóan ők is megtalálják azt, amiben a legjobbak?

Úgy gondolom, hogy a mi generációnk, akik most gimnazisták, középiskolások vagyunk, rengeteg szabadidővel rendelkezünk a tanulmányaink mellett. Most van igazán időnk arra, hogy azzal foglalkozzunk, amiben jók vagyunk, ami érdekel minket és fejlesszük magunkat ezeken a területeken, mert lehet, hogy az egyetem mellett minderre már nem lesz időnk. Úgy látom a közvetlen környezetemben élőkön is, hogy sokan nem élnek ezekkel a lehetőségekkel, inkább a számítógépes játékok világában töltik a szabadidejüket. Azonban amíg időnk van arra, hogy azt csináljuk, amit szeretünk, akkor úgy gondolom, kár lenne nem kihasználni…