Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Amikor az irodalom szeretete találkozik a tehetséggel

2022. szeptember 4.

Interjú Török Ábel író, műfordítóval a Matehetsz korábbi tehetségprogramjának támogatottjával

Évekkel ezelőtt a Matehetsz által megvalósított „Tehetséghidak Program” kiemelt projekt keretében tehetséges fiatalok és tanácsadó mentorok együttműködésének kialakítására került sor, melyben számos ifjú tehetség kapott lehetőséget, hogy érdeklődési területén belül szakmai útmutatást kapjon. Így volt ez Török Ábellel is, aki azóta - már fiatal felnőttként - az irodalom számos területén bizonyítja rátermettségét. Az idén augusztusban megjelent könyve kapcsán egy rövid interjúra hívtuk meg őt.

 

Kiskorod óta foglalkoztat az irodalom és az írás. Hogyan indultál el ezen az úton? Volt valaki a gyermekkori környezetedben, aki ezen a területen példaértékű volt számodra?

Nálunk otthon minden fal tele van könyvekkel, sok-sok ezer van a házban, az összes helyiségben gyerekkorom óta körülvesznek. Így a kezdetektől fogva teljesen természetes volt az irodalom szeretete, nem emlékszem olyan időre, amikor nem olvastam. Óvodában is inkább félrevonultam egy-egy könyvvel, amíg a többiek legóztak. A szüleim nagyon sokáig minden este olvastak nekünk mesét, a mindennapok egyik legfontosabb, elmaradhatatlan programja volt.

Van e olyan irodalmi mű, ami említésre méltóan hatással volt rád ebben az időszakban?

Szinte minden ilyen esti mese nagy hatással volt rám ebben az időszakban, de ha csak egyet kellene kiemelnem, talán a Rémusz bácsi meséit mondanám. A Geronimo Stilton- vagy Paul Stewart-könyvek is fantasztikusak, gyönyörűen beszélnek a gyerekek nyelvén. A sok olvasás mellett igazából az is természetes volt, hogy írni kezdtem. Hétévesen írtam egy nyolcvan-kilencvenoldalas regénykezdeményt, kézzel, szórakozásból. Utána tizenkét éves koromtól nagyjából tizennyolc éves koromig alig volt nap, hogy ne írtam volna. Ebben az időszakban nagyon sok minden hatott rám, az ifjúsági irodalom és a kortárs és klasszikus fantasy regények mellett egyre több szépirodalmat is olvastam, tizenéves korom második felében a legmélyebb nyomot talán Saramago, Lázár Ervin és Márquez hagyta bennem.

2015-ben részt vettél a Matehetsz által megvalósított Tehetség Piactér programban, ahol Pallai Károly Sándor volt a mentorod. Hogyan formálta az utadat ez a kapcsolat? Mentoráltként milyen segítséget kaptál a tehetséged kibontakoztatásához?

A Tehetség Piactér program rengeteget jelentett nekem. Hatalmas élmény és öröm volt együtt dolgozni Karcsival. Sokat segített nekem abban, hogyan érdemes írni, de ami talán még fontosabb, ő kezdte megszerettetni velem a műfordítást is, ami ma már az életem szerves része. Nagyon hálás vagyok neki mindezért.

Azóta én is kipróbálhattam magam mentorként, igyekeztem visszaadni a fiatalabbaknak azt, amit én kaptam Karcsitól. Nagyon pozitív tapasztalataim vannak, két nagyon tehetséges, okos gimnazistával dolgozhattam együtt.

Idén augusztusban jelent meg első könyved „A gonosz erdő meséi” címmel, amihez ezúton is gratulálunk. Ki a célcsoportja könyvednek?

A regény műfaja nehezen behatárolható, általában azt szoktam mondani, hogy felnőtteknek szóló állatmese, horror és fantasy elemekkel. A célcsoportja az olyan olvasók, akik szeretik a durva humort, és nem ijednek meg a vértől. Tartalmában egyáltalán nem szép könyv, de reményeim szerint fordulatos és izgalmas lesz annak, aki elolvassa.

Milyen kihívásokkal telt a könyv elkészülésének időszaka?

A könyv elkészülésének időszaka igazából nem járt különösebb kihívásokkal, viszonylag gyorsan írtam meg, sok évvel ezelőtt, aztán a karantén ideje alatt szórakozásból elővettem, és az utóbbi években szerzett szövegszerkesztői tapasztalataimmal átjavítottam elejétől a végéig. Élvezetes munka volt, nem csak a megírás, hanem a kiadás folyamata is. A szerkesztővel, Kukucska Zsófival már többször dolgoztunk együtt, így most is nagyon gördülékenyen ment a közös munka.

Milyen további terved van könyvírás terén?

Könyvírás terén egészen más terveim vannak. Ahogy mondtam, ezt a könyvet régen írtam, ma már inkább szépirodalmat írok. A célom az, hogy minél több folyóiratban publikáljak, idővel pedig saját szépirodalmi regényem is megjelenjen.

Jelenleg az Animus Kiadó fordítójaként is dolgozol. Mi jellemzi a fordítói munkád?

Több kiadónak is fordítok rendszeresen, de valóban az Animustól kapom a legtöbb könyvet. A munka során szigorú rendszert tartok, mindig előre kiszámolom, naponta mennyit kell dolgoznom, pontosan tudom, hogy mikor fogok végezni egy-egy regénnyel. A napjaimat is szeretem precízen beosztani. Nem óraszámra, hanem oldalszámra fordítok, tehát változó, hogy mikor végzek. A szöveg elkészültével végül átolvasom és átjavítom azt, amit leírtam.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Szakmai szempontból jelenleg három fontos dolog van az életemben: a klasszika-filológia, a műfordítás és az írás. Ezeket szeretném minél komolyabb szinten űzni, elsősorban tehát fejlődni szeretnék. Most ősszel kezdek egy második mesterképzést Párizsban, bizantinológia szakon, egyelőre ez áll a középpontban, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Annyi biztos, hogy mindenképpen szeretnék akadémiai pályán maradni, és mellette valamilyen formában irodalommal is aktívan foglalkozni.

 

Még egyszer gratulálunk a könyv megjelenéséhez és sok sikert kívánunk a további tanulmányokhoz, a tervek és az álmok megvalósításához!

 

Képek: Török Ábel portréfotóját Németh Botond készítette. könyvborító forrása az Animus Kiadó honlapja.